A jóga napjaink egyre divatosabb mozgásformája, ami nem is csoda, hiszen nem igényel sok helyet, nagy felszerelést, mondhatni, a városi ember sportja. Emellett azonban remekül oldja a stresszt, csökkenti a „civilizációs ártalmakat”, és felszabadítja a boldogsághormonokat. Alábbi összeállításunk azok számára készült, akik szeretnének elindulnia jóga útján, de nem tudják, hová forduljanak, mire számítsanak. Bár Magyarország még nem tekinthető vezető jóga-nagyhatalomnak, mégis nagy hagyománya van (Baktay Ervin, Weninger Antal, Dely Károly, Yesudian stb.). Mindenekelőtt szeretném áttekinteni a jóga hagyományát és irányzatait, majd ismertetni néhány olyan iskolát, amelyet itthon is kipróbálhatnak a jógázni vágyók.

A jóga forrása

A jóga ősforrásai egyértelműen az indiai Védákig nyúlnak vissza. Az ősi szanszkrit nyelvű írások mind filozófiai-világnézeti rendszernek, mind vallási-önmegvalósítási folyamatnak tekintik a jógát. A klasszikus ind filozófia, a szad-darsana hat rendszere közül a jóga az egyik. Ennek alapművét Patandzsali Risi alkotta meg, és Jóga-szútraként ismert. Ezt az írást a hagyomány kb. 5-6000 évesnek tartja. A mű elsődlegesen a jóga magasabb szintjeivel, a meditációval, a tudati fejlődéssel és az elme működésével foglalkozik. Rövid aforizmái azonban minden, később kialakult jóga-irányzat alaptételeivé váltak.

A nyolcfokú jóga

Patandzsali Risitől származik a jóga rndszerének nyolc fokozatra történő felosztása, amelyet astanga-jógának neveznek. A modern kori jóga-irányzatok legtöbbje e nyolcfokú rendszer egy vagy több elemére helyezi a hangsúlyt. A nyolc szint pedig a következő:

1. Jáma – erkölcsi tilalmak (erőszakmentesség, igazmondás, „nem-lopás”, szexuális önmegtartóztatás, mentesség a birtoklásérzettől).

2. Nijáma – erkölcsi előírások (tisztaság, elégedettség, aszkézis, a szentiratok tanulmányozása, Isten imádata)

3. Ászana – jóga-pozitúrák. Ez a szint a legismertebb, és ez alkotja a hatha-jóga irányzatok gerincét. Az ászanák kategóriájába tartoznak a kitartott pozíciók, a mozgó jóga-gyakorlatok, a sat-karma tisztító folyamatai (a különböző testi nyílások és a bélrendszer tisztítása), valamint az olyan finomabb szintű jóga-gyakorlatok, mint a bandhák (izomzárak), kriják (belső folyamatok), és a mudrák (kombinált kéz- és testtartások), amelyek hozzásegítenek a jóga magasabb szintjeinek megközelítéséhez.

4. Pránájáma – tudatos légzés. A jóga különböző légzőgyakorlatainak fő célja a szervezet csatornáiban keringő prána (életerő) áramlásának tudatosítása, szabályozása, amely elengedhetetlen feltétele az elme lecsendesítésének és meditációhoz való felkészítésének. A pránájáma szinthez tartoznak a laja-jóga és náda-jóga irányzatokban gyakorolt meditatív légzőgyakorlatok és belső hangokra való koncentrációs technikák, valamint a kundaliní- és tantra-jógában a belső tűznek, vagy teremtő erőnek nevezett kundaliní-energia felébresztésére szolgáló gyakorlatok.

5. Pratjáhára – az érzékek visszavonása. Ez a szint már a jóga magasabb szféráihoz tartozik, amelyen a meditációhoz való előkészülés gyanánt a jógi visszavonja érzékeit azok tárgyaitól, és egy félreeső helyre vonulva tisztítja a tudatát.

6. Dháraná – a figyelem összpontosítása. A koncentrációs gyakorlatok már a meditáció megelőző fázisaként elősegítik az elme működésének tudatos irányítását.

7. Dhjána – meditáció. A meditáció gyakorlása során a jógi elmeműködését visszavonja a testi funkcióktól és a külső változásoktól, és kizárólagosan a meditáció tárgyára rögzíti, ami Isten valamely formája, vagy a brahman – a személytelen isteni ragyogás, vagy pedig az ébredező Kundaliní energia.

8. Szamádhi – a transz állapota. A meditáció tökéletességét elérve a jógi átéli, megtapasztalja szerves kapcsolatát a meditáció tárgyával, és eléri az önmegvalósítás tökéletességét.

Patandzsali tágabb értelemben is kategorizálja a jóga-irányzatokat. A cselekvés jógájának kategóriájában említi a karma-jógát (védikus rituációk és lelki kötelességek végzése), a dzsnyána-jógát (a Védák filozófiai tudásának tanulmányozása), és a bhakti-jógát (Isten személyes formájának odaadó imádata mantra-jóga és púdzsák, vagyis imádati szertartások végzése által). Az elmélyedés jógájának kategóriájába pedig a meditáció, vagy rádzsa-jóga tartozik, melynek kiinduló lépcsőfokai a fentebb említett astanga-jóga első négy szintje.

Jóga-irodalom

Az írásos emlékek sorában a további, ismertebb művek keletkezése már a 14-15. századra tehető, bár kétségtelen, hogy szerzőik számos előző mester tanításának lényegét összegezték. A Hatha-jóga-pradípiká szerzője Szvámí Szvátmáráma, és művében a jóga alapvető tanításait és bevezető szintjeit tárgyalja részletesen. A másik ismert mű a Gheranda-szamhitá, amely részletesebben foglalkozik az astanga-jóga összes szintjével. A következő átfogó mű a Siva-szamhitá, amely azonban már nem foglalkozik részletesen a hatha-jóga alapszintjeivel, hanem a pránájámától kezdődően a magasabb szinteket, a Kundaliní felébresztését és a meditációs folyamatokat tárgyalja. A Siva-szamhitá szerint a jógának négy felosztása létezik: mantra, hatha, laja és rádzsa-jóga. A legelső folyamat a mantrák (szanszkrit imák) segítségével végzett meditációra fekteti a hangsúlyt, ami a testi megpróbáltatásokat nehezen tűrő tanítványok számára is megnyitja a kaput az önmegvalósítás felé. A rádzsa-jóga pedig a nyolcfokú jóga szinonímájának tekinthető, vagyis a jelölt az alacsonyabb lépcsők gyakorlása és elsajítítása után léphet a magasabb szintekre. A Góraksa-szamhitá szintén egy ismert középkori guru, Górakhnáth írásainak gyűjteménye. A jóga-tradícióhoz kapcsolódik még néhány Upanisad is, amelyek inkább a jóga filozófiai hátterét és a meditációval kapcsolatos részleteket elemzik.

A guru-tanítvány láncolat

A védikus tudás minden formája mesterről tanítványra száll alá. Nem elég az írásos útmutatás, a guru személyesen képzi a tanítványt, hogy a gyakorlatban is tökéletességre vihesse a jóga gyakorlását. Éppen ezért érdemes gyakorlott jóga-oktatóhoz fordulni, ha sikeresen akarjuk elsajátítani a jóga különböző szintjeit. A történelmileg is jegyzett első híres guru Górakhnáth volt (kb. 12. század), majd utána a nyugat számára is ismert első személyiségek Swami Vivekananda (1863-1902) és Paramahamsa Yogananda (1893-1952) voltak. A továbbiakban azon mesterek neveit említjük meg, akik ma is élő jóga-irányzatokat hoztak létre.